2012. július 15., vasárnap


Velence, I. turnus - színjátszó tábor

(2012. július 9. - július 14.)


A velencei táborunk kellemes környezetében az első turnusban a színjátszás témájú táborba vártuk a gyerekeket. A téma a lányokat jobban vonzotta, de a fiúk is kitettek magukért éneklésben, színjátszásban.  Az első napon több munkacsoport jött létre, attól függően, ki melyik feladatra érezte rátermettebbnek magát. A Színjátszók csoportjával Láposi Anita drámapedagógus foglalkozott , aki a turnus táborvezetője is volt. Akik énekléssel, zenéléssel foglalkoztak legszívesebben , Gáspár Szilvia énekes- énektanár és Makai Zsolt László irányításával tehették. Rivnyákné Varga Katalin és Huszárikné Botos Erika a táncos csoport munkáját vezette, Lőrincz Tímea és Kőrösiné Lőrincz Zsóka irányításával gyönyörű, ötletes jelmezeket és díszleteket készített a díszletes csoport. Akik még ezek közöl sem tudtak  választani, azok sem unatkoztak: Marton Szilviával, Sári Ritával és Szokó Zsuzsával érdekes csapatjátékokat játszhattak, és egy ,,tábortáncot” is összeállítottak. A tábori ,,Csillag születik” lehetőséget adott egyéni bemutatkozásra is, ahol szintén értékes előadások születtek. A kánikulai napokon azért természetesen üdítő strandolás is belefért a programba. Környezettudatos program keretében ellátogatott a táborba a Hahó Zenekar, Levente Péter emberi értékekre tanított,  Futterer Juci pedig újrahasznosított ékszerek készítéséhez adott ötleteket.
A több helyszínen zajló szorgalmas munka utolsó napon egy színvonalas, tartalmas előadássá állt össze, amelyet szülőkből, rokonokból álló lelkes közönség előtt mutattak be. A sikeres előadást egy záró bulival ünnepelték a táborozók és nevelőik. A városi táborokban született gyerekmunkákat bemutató kiállításon, szeptember 12-én újra bemutatásra kerül  a Minden egér szereti a sajtot című színdarab a benne szereplő gyerekek legnagyobb örömére.

Nevelők: Láposi Anita, Mihalik Zsuzsanna, Gáspár Szilvia, Makai Zsolt lászló, Makainé Vida Betti, Rivnyákné Varga Katalin, Huszárikné Botos Erika, Lőrincz Tímea, Körösiné Lőrincz Zsóka, Jancsóné Sári Rita, Marton Szilvia.